Van néhány tipikus női szokás, amitől minden pasi ki tudna szaladni a világból. Tudd meg mik ezek, és tartsd kordában őket!

Úgy, ahogy a pasiknak is megvannak a maga bosszantó kis szokásaik, mint például a hangos böfögés, vagy hogy a barátai mindig prioritást élveznek velünk szemben, úgy a nők is igencsak ki tudnak tenni magukért, ha épp arról van szó, hogy párjukat felhúzzák. Íme, a női nem tipikus és leggyakoribb rossz szokásai, amiktől a pasik azonnal a falra másznak:

1. Nyaggatás

Néha előfordulhat, hogy párunk kisebb noszogatásra szorul, ha már sokadszorra felejt el elhozni neked valamit, amit kölcsönbe ígért, vagy esetleg nem először fordul elő, hogy nem sikerül betartania egy ígéretét. Ilyenkor természetes, hogy szeretnénk rávenni valahogy, hogy legközelebb már lehetőleg ne forduljon elő ez a történet, viszont könnyű átesni a ló túloldalára és átmenni állandó piszkálódásba, ami viszont tutira nem lesz ínyére a pasinak. Ki akarna elviselni egy állandóan elégedetlenkedő, parancsolgató, nyaggató nőszemélyt? Hát senki.

2. Piszkálódás

Néha előfordul, hogy párunknak van valamilyen furcsa öltözködési szokása, ami nem éppen van ínyünkre, vagy gyakran viselkedik úgy, amit nehezebben viselünk el. De mindegy, hogy állandóan leeszi magát, vagy kikötve hordja a cipőfűzőjét, nem azért vagy vele, hogy mindig piszkáld emiatt vagy beszólogass neki. Tűrd el a kis dolgait, mert ezek vele járnak. Neked is megvannak a magadéi, és nem esne jól, ha felhánytorgatnák őket, vagy épp mindig kinevetnének miatta.

3. Ha ráakaszkodsz

Főleg amikor a kapcsolat elején jártok, elég nehéz megállni, hogy ne állandóan pároddal foglalkozz – minden gondolatodat ő tölti ki és szíved szerint a nap 24 óráját vele töltenéd. Nos, ilyenkor jön az állandó üzenetküldözgetés, a hívások sokasága, ami elég könnyen idegesítővé tud válni. Van élete rajtad kívül is, tartsd tiszteletben, ráadásul neked is biztosan meglenne a magad dolga, amire koncentrálhatsz, amíg megkeres. Hamar ott fog hagyni, ha azt mutatod neki, hogy nélküle már fel sem tudod találni magad és 100%-ig tőle függesz.

4. Kitörések

Vannak tipikus női reakciók, amiktől egyenesen előre félnek a pasik. Ha például valami bajod van és párod eljut odáig, hogy megkérdezze, mi az, ne húzd az időt azzal, hogy nem mondod el, vagy elintézed a szokásos „semmivel,” ugyanis ezzel egyrészt megijeszted, hiszen bármit állítasz, tudni fogja mi van belül, másrészt csak feleslegesen húzod a feszültséggel teli időt. Olyan is előfordulhat, hogy szeretne mozi helyett mondjuk inkább lemenni a srácokkal focizni, amin előfordulhat, hogy megsértődsz. Ne üvöltsd le a fejét és ne kérd ki magadnak, hanem próbáld meg normálisan lerendezni a dolgot, különben csak azt éred el, hogy féljen tőled és elriaszd.

5. Vásárlás

Egy nő számára kellemes időtöltésnek tűnhet, ha párját magával viszi shoppingolni, viszont a pasik számára ez a világ egyik legutálatosabb elfoglaltsága. Saját magadnak és neki is szívességet teszel, ha kihagyod az ilyesmiből, ugyanis ő egyre csak nyűgösebb lesz, ahogy boltról boltra jártok, te pedig egész biztosan felhúzod majd magad a látványos szenvedésén. Inkább hívj el egy-két barátnőt!

Forrás: Neon

Fotó