Segítség, csaló!
Posted by admin on 27 augusztus 2018


Mióta világ a világ, mindig akadtak olyan emberek, akik mások jóhiszeműségét, kiszolgáltatottságát vagy vágyait kihasználva szándékosan érzelmi vagy anyagi károkat okoznak. Mióta az internet is létezik, sajnos még könnyebb a dolguk…

A neten számtalan módon lehetünk átverések és csalók áldozatai, az online társkeresőkön pedig különösen óvatosnak kell lenni ezen a téren – ne legyenek kétségeink, a férfiak és a nők egyaránt csőbe húzhatók. A társkereső oldalakon természetesen mindig sokan vannak olyanok, akik már rengeteget csalódtak és minden reményüket elvesztették, hogy valaha is újra párra találjanak, ők pedig ezáltal nagyon könnyű célpontot jelentenek a szép szavakkal  operáló, mindenfélét ígérgető ismeretleneknek. Hiszen mindenkinek jólesik, ha valaki igazinak tűnő érdeklődést mutat egy társkeresőn, szeretjük elhinni azt, amit a levélben olvasunk, képesek vagyunk fejben már az összeköltözést tervezgetni, pedig még nem is találkoztunk azzal a másikkal… És mikor már nagyon közel érezzük magunkhoz, és meggyőződésünk, hogy a lelki társunkra találtunk, akiről nem szabad lemaradni, jön a csavar.

A gyanús jelek

Először általában a panasszal kezdődik: nehéz helyzetbe került, megbetegedett egy rokona, nincs pénze elutazni atalálkozóra – hadd sajnáljuk erősen… És ha netán magunktól nem jutna eszünkbe, hamarosan konkrétumok is érkeznek: ha ennyi és ennyi pénzzel, vagy ilyen-olyan szívességgel kisegítenénk, már semmi nem állna útjába annak, hogy végre találkozzunk és szerelmünk beteljesedhessen.

Így olvasva pedig egyértelmű, ugye? Itt nagy-nagy átverés van folyamatban. Mégis, sokan vannak, akik elhallgattatják a fejükben megszólaló vészcsengőt, és küldik a pénzt, amikor mindezt egy nekik szóló levélfolyamban olvassák.

Persze a magyar anyanyelvűek között is akadnak csalók, a társkeresőkön azonban leggyakrabban külföldiek próbálkoznak ilyesmivel – és ügyesen csinálják, mert a bemutatkozóban és az első levélben még semmi fura nincs, csak mikor már privát címeken folyik a levelezés. A magyar nyelv szerencsére meglehetősen egyedi, hamar feltűnik, ha fordítógéppel készült a szöveg – ez gyakorlatilag azonnali vörös riasztás, hogy sürgősen meg kell szakítani az illetővel a kapcsolatot, és természetesen egy fillért sem szabad neki küldeni.

A szívhez szóló történet számtalan verzióban léteznek, de a lényeg: SOSE KÜLDJ/ADJ PÉNZT ISMERETLENNEK! Nyilván két randi után is előállhat az illető ilyen kéréssel, de érdemes fejben tartani, hogy ő még akkor is egy ismeretlen, akiről csak annyit tudsz, amit ő mondott magáról…

És ha bedőltem?

Szégyen ide, szégyen oda, mindenképp érdemes rendőrségi feljelentést tenni – jó esély van rá ugyanis, hogy nem csak egy áldozata van az illetőnek, és ha többen is feljelentik, a több apró részlet alapján nagyobb az esély, hogy a nyomára bukkanjanak.

No related posts.