Nem tanulunk saját ballépéseinkből.

„Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba.” – tanította Hérakleitosz. A legtöbb helyzetre igaz is ez az alapigazság, de úgy tűnik, ha párkapcsolatokról van szó, csődöt mond az ókori bölcsesség, hiszen a legtöbben újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el a kapcsolatainkban, különösen, ami a választást illeti, így nem kétszer lépünk ugyanabba a folyóba, hanem akár tucatszor is. Vajon mi lehet az oka, hogy nem tanulunk a saját hibáinkból?

Van, aki a sármos hazudozóktól gyengül el, mások a szexis hűtleneknek nem tudnak ellenállni, olyanok is vannak, akik mintha direkt a foglalt pasikra utaznának, és persze ott vannak azok, akik valahogy mindig szenvedélybeteg, vagy épp agresszív partnert szednek össze. A példák sorát hosszan lehetne folytatni, de ennyiből is látszik az alapprobléma: valamiért rendre ugyanazt a rossz mintát követjük még akkor is, ha ezzel saját életünket tesszük tönkre. Persze, létezik jó minta is ebben a műfajban, hiszen szép számmal vannak olyanok is, akik a latinos csődörökre, vagy épp a skandináv típusú favágókra buknak, esetleg a macsók vagy pont a finomlelkű, feminin férfiak mozgatják meg a fantáziájukat, és ragaszkodnak is kedvenc típusukhoz, akivel boldogan élnek. A képlet azonban itt is ugyanaz: ragaszkodunk a mintáinkhoz.

Domina, virágszál vagy kékharisnya?

Nem is gondolunk bele, hogy milyen sok minden lendül mozgásba, amikor felizzik az a bizonyos szikra két ember között, és szerelem szövődik. Nemi szerepeink és későbbi párválasztásaink ugyanis gyakorlatilag a születésünk pillanatában elkezdenek formálódni, ugyanis a szülői elvárások és az általuk nyújtott modell olyan alapvető mintát jelent, ami minden döntésünkben jelen van. Az, hogy erős, domináns nők leszünk, gyenge, védelemre szoruló virágszálak vagy intellektusunkkal a férfiakat zavarba hozó kékharisnyák, alapvetően attól függ, hogy mit vártak el tőlünk a szüleink, milyen viselkedéssel tudtunk imponálni nekik. Ezt a mintát vagy tudattalanul továbbvisszük a párkapcsolatainkba, vagy tudatosan lázadunk ellene, és felnőtt életünkben épp az ellenkezőjét tesszük. Bárhogy is van, mindenképpen ezek az elvárások lesznek a mérvadók a viselkedésünkben, ugyanakkor alapvető szelekciós tényezőt jelentenek a szóba jöhető partnerek terén is.

Mit láttál otthon?

Ugyanilyen fontos az a párkapcsolati modell, amit otthon láttunk – már ha láttunk egyáltalán, hiszen a csonka családokban nevelkedőknek sokszor az a problémájuk, hogy semmilyen modell nem áll rendelkezésükre. Ha van minta, akkor az jó eséllyel befolyásolja kapcsolataink olyan meghatározó paramétereit, hogy miként kezeljük a konfliktusokat, hogyan vélekedünk a hűségről, a problémamegoldás módjáról, vagy épp a pénzről, mennyi személyes teret igénylünk, és úgy általában véve milyen szerepet vállalunk a kapcsolatban. Ezek ugyanis olyan forgatókönyvekké válnak, amik egy-egy éles helyzetben aktiválódnánk, és mire észbe kapnánk, anyánkra megtévesztően hasonló hangerővel és szóhasználattal torkoljuk le életünk értelmét, vagy épp vesszük fel megnyugtató hanghordozását és törekszünk kompromisszumos megoldásra, ha azt láttuk. Ugyanígy harcos amazonként, egyedül megoldjuk a felmerülő problémákat, vagy a legkisebb nehézség láttán is férfiért kiáltunk attól függően, hogy milyen mintát tettünk magunkévá. A példák sorát hosszan lehetne folytatni, a lényeg, hogy egy konkrét eszközkészlettel érkezünk a kapcsolatainkba, amit tudattalanul működésbe hozunk, ha a helyzet úgy kívánja.

Nemcsak szüleink (esetleg nagyszüleink) kapcsolata fontos, hanem az úgynevezett modellszemélyek is. Ezek alapesetben a szüleink, de lehetnek a nagyszülők, esetleg egyéb közeli rokonok. Freud óta tudjuk, hogy pszichoszexuális fejlődésünkben meghatározó az ödipális szakasz, amikor azonosulunk az azonos menü szülőnkkel, az ellenkező nemű pedig partnerként jelenik meg. Ez az az időszak, amikor a kislányok anyukájuk magassarkújában egyensúlyoznak, miközben azt hangoztatják, hogy az apukájukhoz fognak feleségül menni. Ezek a minták mélyen belénk vésődnek, így nagyon nem mindegy, hogy milyenek ezek a modellszemélyek, hiszen mindig hozzájuk mérten választunk – hasonlót vagy épp az ellenkezőjét.

Éld újra a traumákat vagy kerüld el őket!

Ha jól működő párkapcsolati mintákat hoztunk magunkkal és a modellszemélyeink is kifogástalanok, akkor nincs okunk aggodalomra, némi válogatás és tapasztalatszerzés után lehorgonyzunk a megfelelő partner mellett, akivel remekül tudjuk működtetni a kapcsolatunkat. Ilyen azonban leginkább a mesékben létezik, sőt még ott sem, hiszen a gonosz mostoha által okozott traumák leginkább a ’boldogan éltek, míg meg nem haltak’ után éreztetik hatásukat, erősen megkérdőjelezve az idézett formulát.

Ha komolyabb zavar volt a rendszerben, esetleg traumát éltünk át, rendszerint kétféle módon reagálunk: kínosan ügyelünk rá, hogy elkerüljük a csapdahelyzeteket, vagy tudattalanul újra akarjuk élni őket. Az első verzió akár jól is elsülhet, hiszen ha például egy félrelépésekkel terhelt kapcsolatban nőttünk fel, ami árnyékot vetett a gyerekkorunkra, akkor az értékrendünkben előkelő helyen fog szerepelni a hűség, és a párválasztásnál elsődleges szempont lesz. A végeredmény lehet egy kölcsönös őszinteségen alapuló, elkötelezett kapcsolat, ami remekül működik. Könnyű azonban túlzásba esni, aminek beteges féltékenység és túlzott kontroll lesz az eredménye, és ez szinte szükségszerűen vezet a kapcsolat felbomlásához. Szélsőséges esetben pedig annyira szorongunk a megcsalástól, hogy félünk belevágni bármilyen kapcsolatba is.

A második verziónál kevesebb esély van a pozitív végkifejletre. Leggyakrabban azoknál a nőknél fordul elő ez a megoldás, akik erőszakos apa mellett nőttek fel. Ők gyakran választanak maguknak erőszakos partnert, ami egyrészt a már említett forgatókönyvekkel magyarázható, hiszen bármennyire fájdalmas is egy ilyen kapcsolat, ismert terepről van szó, ami paradox módon biztonságérzetet ad. Másrészt viszont ott húzódik mögötte az a tudattalan törekvés is, hogy szeretnék újraélni a helyzetet, mert abban reménykednek, hogy erős felnőttként képesek lesznek megküzdeni vele, és győztesen kikerülni a szituációból. Természetesen nem teljesen reménytelen egy ilyen kimenetel, de sokkal valószínűbb, hogy újabb sérüléseket szereznek a kapcsolatban. Ugyanez a forgatókönyv bármilyen rosszul működő kapcsolatban felnőtt személynél lejátszódhat: a cikk elején említett szenvedélybetegség, hűtlenség, hazudozás vagy a foglalt férfiak preferálása mind-mind hasonló folyamatok eredménye. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek rendszerint tudattalan választások, és az érintettek általában csak azt érzik, hogy mindig rosszul választanak. Tetteik valódi mozgatórugói sokszor csak terápia vagy mély és őszinte önvizsgálat során kerülnek felszínre.

Forrás: Napi Chili
Fotó